csicseriborsó cover
Alapanyagok,  Kisokosok

Csicseriborsó – Sokoldalúságánál csak tápértéke jobb!

A csicseriborsó az egyik legrégebbi kultúrnövényünk, aminek a termesztése körülbelül 10 ezer évre nyúlik vissza az időben. Viszont nem is ez teszi igazán érdekessé, hanem elképesztő tápanyagtartalma. Ismerjük meg a hazánkban – még – kevésbé elterjedt csicseriborsó növényt, ami a világ legnagyobb részét már meghódította!

Mi a csicseriborsó valójában?

Nevéből sejthetjük, hogy a csicseriborsó közeli rokona a hazánkban jóval elterjedtebb zöldborsónak. Mindkét növény a hüvelyesek rendjébe, ezen belül pedig a pillangósvirágúak családjába.

Ne maradj le az újdonságokról!
Sikersen feliratkoztál! Valami nem okés, frissitsd az oldalt!

Származása

Feltehetően a közel keleten már időszámításunk előtt körülbelül 9.000 évvel termesztették a tápanyagdús növényt, kr.e. 7.500-ból pedig már feljegyzések is készültek róla a mai Irán területén, ahonnan először Indiát, Egyiptomot, és a görög térséget hódította meg, majd később Dél-Amerikát is.

A csicseriborsó növény

A haszonnövény egyik legjobb tulajdonsága, hogy rendkívül szárazságtűrő és tápanyag igénye is alacsony, ezért a mezőgazdasági szempontból kevésbé jó területeken is termeszthető. A lágy szárú növény 20 és 100 cm között magasságra nő, termése körülbelül 3 cm hosszú ovális hüvelyben fejlődik ki.

Csicseriborsó termesztése

Ahogy korábban is említésre került, a kultúrnövény viszonylag igénytelen és jól bírja a szárazságot. Azonban hőigénye is magas, ezért például Magyarországon a csicseriborsó termesztésével elvétve foglalkoznak. Bár az utóbbi években dél-kelet Magyarországon egyre több helyütt kezdtek termesztésebe szárazság,- és fagytürő tulajdonsága miatt. Hazánkban a népnyelvben bagolyborsként terjedt el a növény.

Napjainkban India a legnagyobb fogyasztója, termelője és exportőre a közel-keletről származó növénynek, a második helyezett pedig Ausztrália. Továbbá származási helyén jelenleg is az egyik legfontosabb haszonnövény, többek között Irán és Törökország is az élen jár a csicseriborsó termesztésében.

csicseriborsó növény

A csicseriborsó tápértéke, azaz miért jó?

Elérkeztünk a növény legfontosabb tulajdonságáhóz, a tápanyagtartalmához. Az teszi igazán különlegessé, hogy a csicseriborsó tápértéke rendkívül magas, miközben  a növény tápanyag igénye alacsony. Emiatt a világ élelmezésében egyre nagyobb szerep jut neki évről évre.

Lássuk a számokat! 100 gramm csicseriborsó körülbelül 19 gramm fehérjét – az egyik legjobb növényi fehérjeforrás díj győztese -, 61 gramm szénhidrátot, 5 gramm zsírt tartalmaz, és kalória tartalma 364 kcal.

Bármely diétába jó illik

Fontos kiemelni, hogy bár magas a szénhidráttartalma, azonban ennek csak csekély része gyorsan felszívódó, és rost tartalma is igen magas. Ennek köszönhetően bármely diétába jól beilleszthető. Továbbá a csicseriborsó gluténtartalma zero, így gluténérzékenyek számára is fontos alapanyagot jelent. A purintartalma pedig rendkívül alacsony, ezért érdemes köszvény diétába gyakran beiktatni.

Lássuk a számokat! 100 gramm csicseriborsó körülbelül 19 gramm fehérjét – az egyik legjobb növényi fehérjeforrás díj győztese -, 61 gramm szénhidrátot, 5 gramm zsírt tartalmaz, és kalória tartalma 364 kcal.

Csicseriborsó hatása az egészségre

Nem csak tápláló a közel-keleti növény termése, hanem rendkívül egészséges is. Különösen fontos ez számunkra, akik növényi étrendet folytatnak, mivel számtalan olyan értékes mikro és makro tápanyagot tartalmaz, amire kevés jobb növényi forrás van. B1, B6 és B9 vitamin tartalma jelentős, valamint sok magnéziumot, kalciumot, cinket és vasat tartalmaz. Emellett E és A vitamin, valamint karotin tartalma se elhanyagolható.

egészséges-e a csicseriborsó

Csicseriborsó káros hatásai

Jóból is megárt a sok tartja a mondás, de mi a helyzet a bagolyborsóval? Nos, igazából nem igen beszélhetünk a csicseriborsó káros hatásairól, mivel nincs jelentősebb negatívuma, mint a többi hüvelyesnek. Egyes emberek számára nehézkes a megemésztése, ami refluxhoz és bélgyulladáshoz vezet, illetve puffadást okozhat azoknak, akiknek a szervezete nincs hozzászokva a nagyobb mennyiségű rosthoz.

Illetve főtlen borsó mérgező toxinokat tartalmaz, de kevés esélyt látok rá, hogy bárki rágcsálna száraz csicseriborsót. A csicseriborsót önmagában mondhatni korlátlanul lehet fogyasztani, azonban feldolgozottan már nem árt az óvatosság, mivel például sok hummusz magas zsír és só tartalommal bír, ami a másik népszerű ételről, a falafelről is sokszor elmondható (főleg ha olajban kisütöttről van szó).

Hol kapható?

Bár hazánkban jelenleg még nem örvend olyan népszerűségnek az exotikus borsó, amit megérdemelne, mégis a legtöbb szupermarketben kapható száraz és konzerves kivitelben. Személy szerint a csicseriborsó konzervet az Aldiban, illetve a Lidl-ben szoktam vásárolni, mivel mindig van és teljesen elfogadható áron, minőségben, Száraz formában szintén az Aldiban szoktam leggyakrabban vásárolni hasonló indokok miatt.

Csicseriborsó elkészítése

 A csicseriborsó felhasználásának csak a képzelet szab határokat. Egyszerű főzelékektől kezdve, leveseken át, különböző fűszeres indiai vagy keleti, egzotikus ázsia ételekig bármi készíthető belőle. De magyaros ételeket is életre lehet kelteni segítségével, például egy csicseriborsó pörkölt formájában. Sőt, még a csicseriborsó leve még cukrászhabként is funkcionálhat!

Nem csak borsó formájában válhat a konyha alapkellékévé, hanem őrölt lisztként is, ami a gluténmentes és vegán konyhában szinte must-have.

Csicseriborsó receptek

Már csak az a kérdés, milyen fogás készüljön a csicseriborsóból?

  • Minden egyben
  • Kisokosok
  • Tudományos
  • Vegán receptek
    •   Back
    • Alapanyagok
    •   Back
    • Vegán reggeli
    • Vegán vacsora ötletek
    • Egyszerű vegán receptek
    • Magyaros vegán ételek
    • Vegán főételek
    • Vegán levesek
    • Vegán desszertek, édességek
    • Saláták és szószok
    •   Back
    • Vegánság
Csicseriborsó dahl

A csicseriborsós dahl legnagyobb előnye, hogy egyszerre különlegesen ízletes és egészségesen tápláló. Ráadásul legtöbbször alapból vegán, mint sok más indiai…

Ne maradj le az újdonságokról!

Az oldal hobbi céljából készült, a hírlevelek nem tartalmaznak semmilyen hirdetést, nem szolgálnak sem marketing, sem értékesítési célt. Kizárolag az oldal tartalmát.

Sikeres a müvelet! Valami nem okés, frissitsd az oldalt kérlek!
csicseriborsó elkészítése

Szólj hozzá!