Hús, klímaváltozás és fenntarthatóság – hogyan segíthet a tudatos táplálkozás?
Az utóbbi években a húsfogyasztás kérdése kulcsszerepet kapott a környezetvédelem szempontjából és szerencsére egyre többször kerül teritékre a közbeszédben. Ahogy egyre többen ismerik fel a klímaváltozás és a biodiverzitás-csökkenés okait, felmerül: hogyan befolyásolná a fenntarthatóságot, ha jelentősen mérsékelnénk a hús- és tejtermékfogyasztást? A válaszhoz érdemes áttekinteni a húsfogyasztás történetét, a növekvő igényeket, az állattenyésztés környezeti hatásait, és azt, hogy mit mutatnak a legfrissebb kutatások a húsfogyasztás mérséklésérőll.
Tényleg mindenki húst evett a múltban?
Szinte mindig előkerül az “ultimate” érv, miszerint „régen is húst ettünk”, mintha a maihoz hasonló fogyasztás mindig is természetes lett volna. A valóság azonban más volt. A történelmi források szerint évszázadokkal ezelőtt a hús elsősorban a gazdagok étele volt, és a mindennapi táplálékot inkább gabonafélék és hüvelyesek jelentették az átlag számára. Például egy középkori étkezési elemzés azt találta, hogy átlagemberek inkább lencsét, babot és más növényi fehérjéket ettek, mert a húsfogyasztás úri kiváltság volt.
Sok történész felhívja a figyelmet arra, hogy akkoriban a hétköznapi család napi rendszerességgel nem jutott sok állati fehérjéhez– legfőképpen azért, mert a hús drága és nehezen hozzáférhető volt a nagy többségnek. Attól meg végképp eltekinthetünk, hogy az ősemberekkel pedálozzunk, hiszen józan ésszel végig gondoljuk, akkori hús “előállítás” köszönő visonyba se volt a mai iparizált módszerrel és az emberi populáció nagyságáról szót sem ejtettünk. Illetve aligha hiszem, hogy valaki megelégednek az akkori várható élettartalommal.
Mi változott?
Ezzel szemben a modern korban robbanásszerűen nőtt a húsfogyasztás. Az Our World in Data szerint csak 1961 óta több mint négyszeresére nőtt a világ hústermelése. Különösen Ázsiában tapasztalható drámai növekedés: a globális hústermelés Ázsia területén az 1961-es szinthez képest akár 15-szörösére emelkedett. A növekvő népesség és a középosztálybeli életmód terjedése világszerte megnövelte a hús- és tejtermékek iránti igényt. Egy 2018-as WRI-jelentés prognózisa szerint, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-re az összes hús- és tejtermék-fogyasztás világszerte mintegy 70%-kal, a marhahúsfogyasztás pedig 80%-kal nőhet 2010-hez képest.
Ez a drasztikus emelkedés rendkívül eltér a múlt század közepéhez képest, és jelentős kihívást jelent a fenntarthatóság számára. Míg 1960 körül világszinten fejenként alig néhány tíz kilogramm volt az éves húsfogyasztás, ma számos országban már évtizedek óta 50–100 kg körüli a mutató. A növekvő jövedelmek és városiasodás hatására egyre több ember engedheti meg magának a rendszeres hús és tejtermékfogyasztást (ezért nő az igény Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejlődő országaiban is. Azonban ez a növekedés jelen formájában is már komoly környezetterheléssel jár.
Miért nem jó ez a változás – az állattenyésztés környezetterhelése
Az intenzív állattartás és a húsipar jelentős környezeti terheket ró a bolygóra, szerintem ezt aligha vonja bárki kétségbe, maximum a jelentőségét és mértékét. Az állati eredetű élelmiszerek termelése – különösen a marhahús – az élelmiszerrendszer üvegházhatású-gáz-kibocsátásának nagy részéért felelős. A Harvard Egyetem kutatói szerint az állati eredetű termékek előállítása az élelmiszerrendszer szén-dioxid-kibocsátásának mintegy felét adja és közel 14,5%-át a globális kibocsátásnak, és a szarvasmarhák termelnek különösen sok metánt. Mindez azt jelenti, hogy a világ élelmiszertermelésének összességében is kb. 25–26%-a a mezőgazdasághoz köthető üvegházhatású gázokból származik.
A WWF és más elemzések rámutatnak, hogy a marhatenyésztés óriási földterületeket igényel. Például az Amazonas-medencében az erdőirtás 80%-áért a marhatartó gazdák a felelősek. Igen, az itt termelt szóját nem a vegánok eszik meg, hanem a haszonállatok. Az őserdők eltűnése évente mintegy 340 millió tonna CO2-t juttat a légkörbe (ez globálisan kb. 3,4%-nyi éves karbonkiáramlásnak felel meg).
Összességében a világ jég és sivatagmentes területének nagyjából fele mezőgazdasági használatú, és ennek körülbelül háromnegyede a húsellátáshoz kapcsolódik (legelőterületek és takarmánytermesztés). Érdekes arány, hogy ez a fennhasználás mindössze a globális kalóriabevitel ~18%-át és a fehérjebevitel ~37%-át biztosítja. Vagyis a világ élelmiszeresőjének döntő része állatok tartására megy el, miközben a visszanyert földdel jóval több növényi alapú táplálékot lehetne termelni. Elég csak végig gondolni, hogy ahelyett, hogy közvetlenül fogyasztanánk el a növényekben található tápanyagokat, inkább egy “közvetítőn” keresztül tesszük meg. Elégé arra hajaz, amin a sok “klimatagadó” szokott nagyon jóízűen nevetgélni, hogy dízel autó helyett elektromos autót választják sokan, de dízel aggregátorról töltik. Nagyon “elmés” kis meme, van szerencsétlenségem időnként belefutni.
Elpazaroljuk a vízkészleteinket
A vízgazdálkodás szempontjából is elképesztően pusztítóak az állati eredetű termékek. A hús- és tejtermék-előállítás vízszükséglete sokkal nagyobb, mint a növényeké. Egy ismerté vált összehasonlítás szerint 1 kg disznóhús előállításához akár 6000 liter víz is szükséges – ez akkora mennyiség, amivel egy személy négy hónapig zuhanyozhat. Ezzel szemben például 1 kg zöldség alig néhány száz liter vizet igényel. A vízpazarlóbb termelés mellett az is számít, hogy a hús előállításakor az állatok etetéséhez termesztett gabonát és takarmányt kell öntözni, tovább növelve az ökológiai lábnyomot.
További súlyos következmény a biodiverzitás csökkenése. A mezőgazdasági földhasználat, különösen az állattenyésztés terjeszkedése az élővilág élőhelyvesztésének fő oka. A WWF tanulmánya szerint a legelőterületek nyírásával és a takarmánytermelésre kialakított szántókkal a természetes élőhelyeket szűkíti az ember. A globális fauna-ökológiai mérlegben az emberi élelmiszer- és takarmánytermesztés miatt a háziállatok biomasszája felülmúlja a vadon élő emlősökét; az ember körüli savaráshoz pedig a fennmaradt őserdők (pl. Amazónia) pusztulása miatt okozunk komoly károkat. (Egy felmérés szerint a Föld nem-emberi emlősállománya 94%-ban háziasított állatokból áll, miközben a vadon élő emlősök aránya mindössze 6%)
Összességében az állattenyésztés – különösen a bő termelést igénylő marhatenyésztés – jelentős terhelést ró a légkörre, a vízbázisokra és a földi élővilágra. E közegben nem véletlen, hogy egyre többen tekintenek újra a táplálkozási szokásokra és vizsgálják a húsfogyasztás csökkentésének környezeti előnyeit.
Mit tehetünk az ügy érdekében?
Vegánként mondom azt (biztosra veszem, hogy ez nem mindenkinek tetszik), hogy nem várható el senkitől, hogy egyik napról a másikra nemet mondjon a hús – és más állati eredetű termék – fogyasztásra. Főleg, ha valami külső nyomás hatására kellene történnie. Zárójelben megjegyzem, ezért se rajongok a túlzó aktivizmusért.
Szóval, tagadhatatlan tény, hogy az állatieredetű táplálék szerves részét képezi kultúránknak, aki mást mond, az úgyanúgy ignoráns, mint aki a vegánságot utasítja el elvből. Nem egy olyan dolog, amit egy csettintésre meg lehet változtatni. Főleg, hogy sok kultúrában – köztük érezhetően idehaza is – státuszszimbólum a húsfogyasztás, a jólét jele, még annak ellenére is, hogy manapság könnyen elérhető. A társadalom egészének a gondolkodásán változtatni nem pár év.
Csökkentsük fogyasztásunkat
Szerencsére kutatások szerint már a húsfogyasztás mérséklése is számottevő környezeti előnyökkel járhat. Több nemzetközi tanulmány és modell bemutatta, hogy a diétaváltozás jelentősen mérsékelheti az élelmiszer-rendszer kibocsátását. Például a Nature Climate Change folyóiratban 2024-ben megjelent tanulmány kimutatta, hogy a globális táplálkozás 17%-kal csökkenthető lenne egy világszintű, EAT-Lancet („planetáris egészség”) étrend bevezetésével, amelyben a vörös hús helyett főként hüvelyeseket és dióféléket fogyasztanának az emberek. Ez a becslés arra épül, hogy a húsfogyasztás visszaszorítása mellett nő a növényi alapú fehérjék aránya, így akár évi 2 GtCO₂-ekvivalens kibocsátás is megtakarítható lehet.
Más elemzések is hasonló következtetésre jutnak: a legnagyobb klímavédelmi lehetőség abban rejlik, hogy mit eszünk. Az Our World in Data szakértői is hangsúlyozzák, hogy a legtöbb üvegházhatású gáz megtakarítása egyszerűen a fogyasztói szokások megváltoztatásával érhető el. Egyszerűbben fogalmazva, ha a hús és tejtermékek helyett több növényi ételt fogyasztunk, az hatékonyan csökkenti a szénlábnyomunkat. Különösen a marhahús és a bárány egy főre eső környezeti terhelése kiugróan magas – ezek elhagyása vagy ritkítása jótékonyan hat a környezetre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy már a hús fogyasztásának jelentős csökkentése (például heti néhány húsmentes nap beiktatásával) is látványos javulást eredményezhet.
Érdekes példák is szemléltetik ezt: egy kutatás szerint egyetlen hamburgerpogácsa előállítása akkora széndioxid lábnyommal jár, mint egy autóval 200 km-t megtenni. Egy négyszemélyes család számára heti egy tejmentes nap olyan ökológiai megtakarítást jelenthet, mintha négy hétig nem használnának autót. Még a földterület-használatot tekintve is kijelenthető, hogy egy mérsékeltebb húsfogyasztás is jelentős pozitív változással jár ökológiailag: egy focipályányi földterület (kb. 0,7 hektár) magyar becslések szerint 15 növényi alapon táplálkozó számára lenne elegendő, míg ugyanennyi földből 1–4 “mindenevőt” lehetne eltartan.
Minden kis lépés is számít. Nem feltétlenül kell egyszerre 100%-osan vegán étrendre váltani ahhoz, hogy érdemi javulást érjünk el. A rugalmas, flexitáriánus étrend (ahol gyakran kerültetik a vörös hús, és főleg növényi eredetű táplálékok kerülnek előtérbe) már önmagában jelentősen csökkenti a bolygó terhelését. A legújabb elemzések szerint ha a világ lakossága átlagosan egészségesebb, növényi alapú étrendre térne át, akkor összességében akár több százmillió tonna CO₂-ének megfelelő gázokat is megspórolhatnánk évente.
Dióhéjban: fokozatos változás, hatalmas hatás
Az elmúlt évszázadban a húsfogyasztás világszerte kiugróan emelkedett, és az intenzív állattartás ma jelentős mértékben terheli a környezetet (növeli az üvegházhatást, pazarlóan használja a földet és a vizet, csökkenti a vadvilág élőhelyeit). Ugyanakkor a fenntarthatóság szempontjából bőven van tér a javulásra. A kutatások egyértelműen megmutatják: ha az emberek többet fogyasztanának hüvelyesekből, gabonából, zöldségekből és gyümölcsökből, és kevesebbet húst és tejterméket, az szignifikánsan csökkentené az ökológiai lábnyomunkat. Nem kell szélsőségesen radikális változtatásnak történnie mindenki életében: már az is sokat számít, ha a húsfogyasztást például heti pár étkezéssel mérsékeljük.
Összefoglalva, a jelenlegi tudományos eredmények azt mutatják, hogy a húsfogyasztás jelentős csökkentése egyértelműen előnyös lenne a klímavédelem és a bolygó egészségének szempontjábóEzek az eredmények sok nemzetközi tanulmányból táplálkoznak, és bár a témában természetesen folyamatosan jelennek meg újabb elemzések, az irány világos: az étrendünk környezeti terheinek mérséklése döntő szerepet játszhat a fenntartható jövő alakításában. Minden kis lépés, minden húsmentes nap hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, kevesebb földet használjunk fel és több élőlényt óvjuk meg. Ez a folyamat pedig mindenki számára nyitott: megfontolt, fokozatos étrendváltással mindenki segíthet abban, hogy élhetőbb bolygót hagyjunk a következő generációkra.
