vegán paprikás krumpli recept
Vegán receptek,  Egyszerű vegán receptek,  Magyaros vegán ételek,  Vegán főételek

Egyszerű vegán paprikás krumpli füstölt tofuval

Anno gyerekkoromban még nem igazán rajongtam az olyan klasszikus magyar fogásokért, mint a paprikás krumpli. Mondjuk ennek elsősorban az volt az oka, hogy ezek ugyan nagyon egyszerűek, azonban emiatt túl gyakran is voltak. Aztán ahogy kirepültem otthonról, úgy a hagyományosan magyarnak számító ételek teljesen kikoptak az étrendemből. Miután vegán életmódra áltam át, még annyiszor se találkoztam velük.

Magyaros ételek újrafelfedezése

Vegánként a magyar konyhát sokáig nem igazán vettem számításba, hiszen minden, ami nem édesség – de még akár az is – úgy kezdődik, hogy szalonna zsírját olvasszuk ki. Aztán az utóbbi időben egyre többször jutott eszembe, hogy azért a gulyás – főleg a babgulyás – tudott jó lenni. Úgyhogy először egy jó füstös vegán babgulyással próbálkoztam, ami igencsak elnyerte tetszésünket, még a tipikusan “húsevő” rokonságét is.

A vegán paprikás krumpli ötlete

Így aztán egyre többször kisérleteztem a hétköznapokban az egyszerűnek számító magyaros fogásokkal és technikákkal, mint a pörkölt, vagy a rántás. A minap hűtőürítésen volt a sor, és hát nem nagyon árválkodott sok minden a háztartásban, de tofu, újburgonya és hagyma az pont volt. Nem sok mindenre elég gondoltam én. Aztán jött a nagy felismerés, hogy ebből bizony egy jó vegán paprikás krumpli pont kifér! Így is lett.

Ne maradj le az újdonságokról!
Sikersen feliratkoztál! Valami nem okés, frissitsd az oldalt!

Vegán paprikás krumpli recept füstölt tofuval

A hagyományos receptek egyik legnagyobb előnye, hogy nincs semmi kőbe vésve. Ahány táj, annyi szokás és annyi változat. Nincs ez másképp a paprikás krumplival is. A legtöbb recept abban biztos megegyezik, hogy a krumpli mellé dukál valami extra is, ami jellemzően füstölt hús. A helyettesítés kézenfekvő: füstölt tofu. Felénk például a kevésbé lédús, szaftos változat volt elterjedt, úgyhogy első kísérletre a vegán paprikás krumplim is ilyen lett és nem is hiányzott, hogy olajban tocsogjon.

Hozzávalók

  • 2 db közepes vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 5-6 szem közepes burgonya
  • 2 db 180 grammos füstölt tofu (én személy szerint a VEMONDO-ra esküszök)
  • 1 db étkezési, lecsó vagy TV paprika (opcionális)
  • 1 db közepes paradicsom (opcionális)
  • őrölt pirospaprika (ha van, akkor füstölt)
  • őrölt fűszerkömény (opcionális)
  • só & bors
  • Olaj
örölt paprika a paprikás krumpli szíve lelke
burgonya a paprikás krumplihoz

A vegán paprikás krumpli elkészítésének lépései

  1. Hámozzuk meg a burgonyát (ha újburgonya, csak víz alatt dörzsöljük át a héját), majd felkockázva tegyük sós vízbe. Személy szerint én külön megfőzzöm a burgonyát, hogy ne legyen olyan lédús, mivel így biztonságosabb szállítani. Szóval legalább negyed óra áztatást követően átmosom a burgonya kockákat, és hideg vízbe téve készre főzöm (ezzel párhuzamosan már neki lehet állni a második lépésnek). De együtt is megfőzheted a krumplit a többi hozzávalóval, ahogy valószínűleg a legtöbben csinálják, lásd az 6. lépés.
  2. Hevítsünk olajat serpenyőben és ezzel párhuzamosan aprítsuk fel a hagymákat, és jó alaposan pirítsuk meg, illetve szórjuk meg sóval. Amíg pirul a hagyma, aprítsuk fel paprikát és a paradicsomot, illetve kockázzuk fel a tofukat.
  3. Ha már kezd szép színe van a hagymának, tegyük hozzá a kockára vágott tofut. Néhány percig pirítsuk együtt a hagymával a tofut, majd jöhet a legjobb rész. Vegyük le a serpenyőt a tűzről. Reszeljük rá a fokhagyma gerezdeket, tegyünk hozzá legalább 2 teáskanál pirospaprikát, sót, borsot és füszerköményt, ha szeretnénk kicsit gulyásba hajló ízt.
  4. Tegyük vissza a serpenyőt a tűzre, majd jó alaposan keverjük össze a tartalmát. Tegyük hozzá az apróra vágott paradicsomot és paprikát és 1-2 percig folyamatosan kevergessük. Ezt követően öntsük fel kb fél deci vízzel, és várjuk meg amíg elpárolog.
  5. Ha a hozzá tett víz elpárolgot, akkor egy jó masszív, ízgazdag szósz szerűséget kapunk. Ha külön megfözted a krumplit, akkor nincs más teendő, mint hozzá tenned és 5-6 percig még alacsony/közepes lángon össze piritanod.
  6. Ha nincs kész a krumpli, akkor a beáztatott kockákat mosd át jó alaposan és tedd hozzá az alaphoz. Öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje, és főzd készre, kb 15 percig.

A két módszert összehasonlítva, ízben és állagban egyértelműen az együtt fözött paprikás krumli a nyerő. A másik lehetőség kicsit gyorsabb, kevésbé macerás és könnyebben szállítható.

 

Paprikás krumpli feat. brassói külön fözött krumplival

Paprikás krumpli hagyományosan, együtt fözve a burgonyával

Egészséges-e a paprikás krumpli?​

  • Szöveg szerkesztő szerkesztése

Bár a magyaros ételeket legtöbben zsírosnak és nehéznek gondolják, amik túl fűszeresek is ráadásul, és sokszor nem is tévednek, azonban nem kell hogy így legyen. A paprikás krumpli például egy teljesen egészséges ételnek számít, ami tökéletesen megfelel főétkezésnek. 

A krumplit sokan a diéták mumusának tartják, azonban ha nem zsírban tocsogva készítjük el, akkor tökéletesen illik bármely nem speciális diétában. A tofu kiváló növényi fehérje forrás, így tulajdonképpen minden makrotápanyag a helyére kerül. A lényeg az, hogy nagyon óvatosan bánjunk az olajjal, és akkor nem kell szembe néznünk az úgynevezett “kajakomával”, amit a nehéz ételek okoznak.

vegán paprikás krumpli tofuval

Ne maradj le az újdonságokról!

Az oldal hobbi céljából készült, a hírlevelek nem tartalmaznak semmilyen hirdetést, nem szolgálnak sem marketing, sem értékesítési célt. Kizárolag az oldal tartalmát.

Sikeres a müvelet! Valami nem okés, frissitsd az oldalt kérlek!

Szólj hozzá!