biztos hogy vegán?
Kisokosok,  Vegánság

Élelmiszerek, amikről elsőre nem gondolnánk, hogy nem vegánok

Könnyűnek tűnhet megállapítani, hogy egy termék vegán, vagy sem. Vannak olyan élelmiszerek, amikről kapásból meg tudjuk állapítani, hogy vegánok, és vannak olyanok, amelyeket ránézésre kitudjuk zárni. A többinél pedig jöhet az összetevők listájának a bogarászása.

Azonban vannak olyan élelmiszerek is, amelyekről nem gondolnánk, hogy nem vegánok, ezért rutinból betesszük a kosárba. Továbbá a rutinos és figyelmes vegánok is át tudnak siklani a sokszor végeláthatatlan összetevők listáján egy-két nem vegán összetevőn, főleg ha az nem is tűnik egyértelműen nem vegánnak.

Így vagyok ezzel én is. Már lassan egy évtizede vegán vagyok, még is tud egy-két termék újdonsággal szolgálni. És ha belegondolok a vegán pályafutásomba, akkor bizonyos időközönként rácsodálkoztam erre-arra, hogy húha, ez bizony nem vegán. Nos, most ezeket gyűjtöttem ide szépen.

Vegánnak tűnő, nem vegán termékek

Természetesen a lista nem teljes, hanem csak a saját tapasztalatom. Lehet, hogy van ami nekem egyértelműen nem vegán, másoknak viszont igen, így nem került a listára. Illetve könnyen lehet olyan termék is, amiről én továbbra is azt gondolom, hogy vegán, de valójában nem az.

Gumicukor

Az egyik legalattomosabb nem vegán élelmiszer. Lehet sokan most azt mondják magukban, hogy teljesen egyértelmű, hogy nem vegán. Viszont a vegánság első szabálya, hogy ne magunkból induljunk ki. Ha csak annyi 100-asom lenne, ahányszor a környezetembe valaki rácsodálkozott arra, hogy miből is van a gumicukor…

Ugyanis a gumicukor nem másból készül, mint zselatinból, amit pedig csontvelőből állítanak elő. Szóval a cuki kis édes gumicukrok tulajdonképpen csontvelőből készülnek. Nem is olyan cukik nem igaz? Szerencsére manapság már számtalan vegán gumicukor is van a piacon.

a gumicukor, ami nem vegán

Mentos, dunakavics és egyéb cukrok, drazsék

Rengeteg cukorka, drazsé, rágógumi nem vegán, ami szerintem több gyakorlott vegánt is meglephet. A mentos és a dunakavics egyaránt egy aprócska összetevőn bukik meg, ami nem más, mint a E901. A E betűs jelölés tovább nehezíti a felismerést, mivel általában az E betűkről a szintetikus dolgokra asszociálunk. Az E901 viszont sajnos méhviaszt jelöli, amit a méhektől veszünk el, azaz nem vegán.

Étcsokoládék

Egyszerűnek tűnhet a képlet: tejcsokoládé no-go, étcsokoládé pedig jöhet. A valóság  viszont sajnos nem ilyen egyszerű. Számtalan étcsokoládé tartalmaz vajzsírt/tejzsírt, vagy minimális mennyiségű tejet. Valószínűleg az állag javítás céljából. Sőt, a jól bevált márkákat is érdemes újra és újra ellenőrizni, külön minden egyes ízesítésű és kakaó százalékú termék esetén.

Előfordulhat, hogy egy bizonyos étcsokoládé egy darabig tejmentes volt, aztán egyszer csak nem lett az. Például a Tibi étcsoki egy jó ideig – pár éve – még vegán volt, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már ott díszeleg az összetevők között a tejzsír (vastagon szedve). De például a banán töltelékes Tibi étcsoki vegán (tartalmaz tejsavat, de nincs vastagon jelőlve, úgyhogy feltételezem, hogy nem állati eredetű). 

Viszont ez fordítva is igaz. Ha jól emlékszem a Boci étcsokoládé régen tartalmazott tejet, most viszont már nem.

Táplálékkiegészítők (lágy kapszulák főleg)

Sajnos megannyi táplálékkiegészítő van, ami lágy kapszula formájában kapható és sajnos a legtöbb esetben hagyományos módon zselatinból készülnek. Ahogy korábban is említésre került, a zselatin még csak nem is vegetáriánus, mivel csontból, bőrből és egyéb lágy kötőszövetből állítják elő. Ha sokan tudnák, hogy az ártalmatlannak tűnő kis kapszula miből is készül… Akkor se sok minden változna, sajnos. Szóval legyünk résen, amikor táplálékkiegészítőt választunk, mivel könnyen lehet, hogy zselatin bevonatú, vagy abból készül. És ez nemcsak a lágy kapszuláknál fordulhat elő.

Pillecukor

Nagyon hangulatos egy esti sütögetés után a maradék parázs fölött a pillecukrot sütögetni. Azonban a pillecukor közel sem olyan ártatlan, mint ahogy a neve sugallja. Sajnos – akárcsak a gumicukor -, zselatinból készül. Szóval a kis rózsaszín pillecukorért számtalan állat fizet súlyos árat. Meg úgy amúgy sem túl pille, hiszen a háromnegyede tulajdonképpen cukor.

pillecukor sem vegán

Vegánnak tűnő sütemények, pékáruk, például rétes, réteslap

Amikor azon morfondiroztam, hogy 1-10-es skálán mennyire lehet nehéz rétestésztát csinálni házilag, akkor szembesültem a szomorú igazsággal, hogy bizony a rétes hagyományosan zsírral készül, ami igencsak rossz hír. A meggyes, almás, mákos töltelék többnyire vegán, na de a tészta ezek szerint nem. Persze valószínűsithetően manapság már inkább növényi olajat használnak hozzá, már csak azért is, mert az olcsóbb. Utóbbi a legnagyobb szerencse.

Viszont, ez még nem azt jelenti, hogy a rétes vegán lesz. Sajnos ahogy elnéztem a bolti réteslapok hozzávalóit, szembe tűnt egy már régi ismerős,, ami L-cisztein (E920) névre hallgat. Ez egy állagjavító aminosav, nagyon szeretik használni pékárukhoz. Azonban sajnos sokszor állati eredetű, de akár emberi hajból is előállítható. Napjainkban szintetizálják növényekből is, de nem lehet egyértelműen megállapítani – vegán logó nélkül -, hogy milyen forrásból származik az L-cisztein.

Vegánnak tűnő késztermékek

Nem egyszer fordult elő, hogy szemem sarkában meglátok valami nagyon vegánnak tűnő terméket. Szép zöld csomagolás persze, rajta van a V logó, ott van, hogy húsmentes stb. Aztán ellenőrzőm, hogy vajon mennyire egészségtelen, ultra feldolgozott élelmiszerről van szó és átbogarászom az összetevők listáját jön a meglepődés: nem vegán, hanem csak vegetáriánus. Legtöbbször egy kis tojásszármazék szokta keresztül húzni a vegán vonalat ilyenkor

Milyen összetevőkre, E betűkre figyeljünk?

Néhány, a viszonylag gyakran előforduló “rejtett” állati összetevők közül:

  • Shellak (E904): rovarból származó fényesítő anyag. Cukorkák, drazsék csomagolásán találkozhatsz vele.
  • Lanolin: gyapjúviasz
  • Whey: manapság sokszor használják a tejsavó helyett a whey szócskát (bár gondolom a kettő nem teljesen úgyanaz, de nem fogok utánajárni) . Szerencsére vastagon szedett, így gyorsan feltűnhet.
  • L-cisztein (E920): tollból, szőrből állítják elő legtöbbször. Pékárukban fordulhat elő leggyakrabban.
  • Kármin (E120): szintén rovar, egészpontosan tetű, amit vörös ételfestéknek használnak.
  • Méhviasz (E901): szerencsére Európában inkább karnaubaviasz használnak inkább helyette, de például a Mentos a méhektől elvett összetevőtől lesz olyan fényes.
  • Kollagén: Sajnos szinte minden esetben állati kötőszövetből állítják elő. Ha valamelyik kollagén vegán, azt biztos hatalmas betűkkel jelölik. Minden más állati eredetű.

Ha bárkinek bármi hasznos észrevétele van, az ne tartsa magában, és ossze meg velünk! 

Szólj hozzá!