Állatkertek világnapja – Védelem, vagy kihasználás?
Az állatkertek (és az Állatkertek Napja kapcsán) vetettek fel sok vegánban és állatvédőben is kényes kérdéseket. A vegán mozgalom alapelve az állatok kizsákmányolásának elutasítása, így első látásra ellentmondásosnak tűnik a fogságban tartás és bemutatás gondolata. Másrészről viszont az állatkertek gyakran hangsúlyozzák a fajmentés és az oktatás szerepét.
A két oldal élesen vitatja egymást: míg egyesek szerint az állatkerti fogság mindig kizsákmányolás és sérti az állati jogokat mások szerint viszont számos veszélyeztetett faj túléléséhez járulnak hozzá a fajfenntartást célzó programok. Lehet mondani rá, hogy szórakozásból megyünk állatkertbe, úgyanakkor ott van a fontos edukáció is mögötte. Az emberek – főleg a gyerekek – megismerkednek a különböző állatfajokkal, ami egy kapcsolatot jelent a állatvilág és a fejlődő elme között. Ez pedig elősegítheti azt, hogy a gyermek empátiával, szeretettel és érdeklődéssel forduljon az állatok felé.
Állatkertek és fajmegőrzés
Az állatkertek egyik fő állított feladata a fajmegőrzés: ex situ (fogva tartásos) – ami mondjuk rosszul hangzik – módszerekkel próbálják menteni a kihalás szélén álló állatokat. A szakmai szervezetek szerint van értelme ezeknek az erőfeszítéseknek. Például a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) egyik 2023-as dokumentuma kiemelte, hogy több faj a állatkertek, akváriumok és botanikus kertek közreműködésének köszönhetően van ma is vadon – olyan fajok is, amelyek korábban teljesen kihaltnak tűntek. IUCN megállapítása szerint ezek az intézmények „együtt dolgoznak a fajok megmentésén, hogy megelőzzék kihalásukat és a végső cél, hogy vissza jutassák őket a vadonban.
Tagadhatatlan tény és számos nemzetközi példa támasztja alá, hogy a fogságban folytatott tenyésztési programok segítségével sikerült visszatelepíteni fajokat a természetbe. Például az arab oryxot vadon kihaltnak tartották, de a Phoenix-állatkert programjának köszönhetően ma már több mint ezeregyszáz egyede él újra szabadtéri rezervátumokban. Hasonlóképp, a kaliforniai kondort (gólyapók) 27 egyedre csökkent a vadonban, mielőtt a San Diego-i és Los Angeles-i állatkertek mentőprogramja elindult – ma már több száz madár repül Kalifornia felett. A Przewalski-lovakat is „újratanították” a vadonba: egykor teljesen kipusztultak a természetben, ma azonban átfogó állatkerti együttműködés révén ismét stabil vadpopulációjuk van.
Arról se szabad megfeledkezni, hogy az állatkertnek fontos szerepe lehet abban, hogy a gyerekek megismerkedhetnek az állatokkal, sokszor nagyon is testközelben. Ennek révén megszeretik, tisztelik és közelibbnek fogják érezni az állatvilágot, ami rendkivül fontos, főleg a mai világban, amikor a legtöbb gyerek maximum kutya-macska, esetleg nyúl vonalon ismeri közelebbről az állatokat.
A Vegan Food & Living magazin a felvetést igyekezte alátámasztani is., hogy „az állatkertek táplálják és növelik az érdeklődést az állatok iránt; szélesebb körben elterjedhet a fauna és flora iránti tisztelet, és talán a látogatók is rokonszenvezőbbek lesznek a természet védelmével”. Magyarországon a budapesti állatkert igazgatósága is hangsúlyozza, hogy például magánszemélyektől átadott, bántalmazott állatokat fogadnak be, és rehabilitálják azokat – az állatkertet így egyfajta mentő- vagy rehabilitációs központnak tartják. Sós szerint elképzelhetetlen lenne, hogy ha bezárnák a jelenlegi állatkerteket, akkor ezek az állatok hova kerülnének, hiszen nagy részük a vadonból vagy magángazdáktól került oda.
Az is tény, hogy az állatkertekben folyó fajmegőrzési munkát nem csak vidéki kis intézmények végzik. Világszerte szakmai szövetségek (pl. a WAZA vagy Európában az EAZA) működnek, amelyek koordinálják a veszélyeztetett fajok tenyésztését és cseréjét az intézmények között. Az American Humane Society álláspontja szerint a legjobb és akkreditált állatkertek – megfelelő harmadik fél általi vizsgálat mellett – „fenntartják és sokszorosan támogatják a ritka, veszélyeztetett fajokat, valamint új generációjú állatbarátokat nevelnek”. Úgy vélik: ha a kertek betartják a szigorú állatjólléti és tenyésztési szabványokat, akkor etikus intézmények, amelyek „erős tenyészprogramokkal számos kezdeményezést finanszíroznak az állatok genetikai sokféleségének megőrzésére és veszélyeztetett fajok visszatelepítésére”.
Állatkertek kritikája
A vegán és állatjogi szervezetek viszont élesen bírálják az állatkerteket. Elsődleges ellenérvük, hogy vadon élő állatok fogságban tartása önmagában helytelen. A PETA nemzetközi kampánya például a állatkerteket „állatok életre szóló börtönének” nevezi: véleményük szerint „még a legjobb állatkertekben, a legoptimálisabb körülmények között sem természetes életet élhetnek a vadon állatai” – gyakran pszichés problémák (ún. „zoochózis”) alakulnak ki a monoton fogság miatt. Megjegyzik, hogy a fogság drasztikusan korlátozza az állatok mozgását, viselkedését: „Az állatkerti ketrec üvegburája mögött vergődő oroszlánok vagy delfinek nem önszántukból ugrálnak karikákon át, hanem megalázó, mesterséges mutatványokat kell csinálniuk” (WAP 2019).
A World Animal Protection 2019-es jelentése szerint az állatkertek többsége (az elemzett WAZA-tagok 75%-a) kínál olyan programot a látogatóknak, amelyek kifejezetten károsak az állatok számára: például nagymacskákat gladiátor-show-szerű körülmények között kényszerítenek teljesítményre, elefántokkal „kosaraztatnak”, delfineket úszódeszkának használnak. Ezeket az aktivisták széles körben állatkínzásnak tartják, és mindenféle állatkerti mutatványt elítélnek.
A PETA álláspontja, hogy az állatok egyéni szabadsága és igényei sérülnek a „nagyobb jó”, azaz a fajok védelme nevében. Szerintük a valódi fajvédelemhez sokkal hatékonyabb módszer az élőhelyek helyreállítása, a védett területek kialakítása, nem pedig drága tenyészprogramok finanszírozása fogságban. „Mi értelme tenyészteni állatokat, ha nincs nekik hová visszatérni?” – teszik fel a kérdést, hangsúlyozva, hogy az állatkert-programok könnyen csapdába eshetnek: az állatok nagy része fogságban vagy meghal, vagy visszaengedve nem találja meg a túlélést.
Hol a határ? Kivétel-e a fajfenntartás
Felmerül a kérdés: vannak-e „kivételek”? Vagy fogalmazhatunk úgy, hogy kell-e különbséget tenni állatfajok között. Ugyanis vannak olyan fajok, amik jól alkalmazkodik a fogsághoz (pl. háziasított állatok, jól kezelhető hüllők), mert náluk a szaporodás vagy mozgás igénye kevésbé szenved korlátokat. Ezeknél a fajoknál lehetővé tehető, hogy túléljenek kizárólag fogságban (vagy a vadonban már nem is tudnának életben maradni). Ugyanakkor hangsúlyozzák: ezek a kivételek nagyon ritkák, és a legtöbb védett faj szempontjából nem igaz, hogy a fogság előnyös lenne.
A nagymacskákat, elefántokat vagy ceteket a mentők sem azért tartják, hogy szaporítsák őket, hanem legfeljebb ideiglenesen gondozzák rehabilitációs céllal. Ha végleg a kihalás elkerülése a cél, kérdés, hol a határ. Sós Endre szerint például nem választható le kategorikusan a vadon élők fogságban tartása: a vadállatok családszociális mintázatát is figyelembe véve fontos lehet a szaporítás. Beszámolója szerint egyes kelet-európai állatkerti főállatorvosok egyidejűleg fogadtak be olyan állatokat, amelyek természetes közegükből kényszerültek be a parkba – ők úgy látják, ez nem kizsákmányolás, hanem egyfajta menedékhelyi munka (például bántalmazott állatok rehabilitálása)
Nemzetközi szinten is megosztó a kérdés: egyesek példaértékűnek tartják a hagyományos állatkertek helyett a kizárólag mentett állatokat befogadó műfajt. Mások úgy látják, hogy manapság nincs más reális alternatíva a fogság alapú mentőprogramokra. Sós Endre egy interjúban elmondta: ő is „örülne annak, ha állatkertek nélkül lehetne működtetni a természetvédelmet” – azaz az ideális világ az volna, ha nem tartanánk fogságban vadállatokat – „de jelenleg ez nincs így”. Magyarul: a fajmegőrzési helyzet súlyossága miatt a kihelyezett tenyészprogramokat még nem tudják végleg elhagyni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vegyesen nem lehet kritizálni a jelenlegi megoldásokat: mindkét oldal felhozhat jó és rossz példákat.
Jó példaként említhetjük azokat az állatkerteket, amelyek átlátható módon nonprofit alapon működnek, kizárólag igazolt veszélyeztetett fajok felnevelésével foglalkoznak, és rendszeresen visszaengednek populációkat a vadonba (ilyen például egyes európai kiskertfaj).
Rossz példának hozható fel, ha egy keret az állatok teljesítményére épít bemutatókat, és nem törekszik tartós élőhely-rehabilitációra. A vegán kritika egy híres francia esetet említ: 2023-ban állatvédők megvásároltak egy vidéki állatkertet, hogy hirtelen visszengessék benne az összes állatot a szabadba. Rövid idő alatt azonban felismerték, hogy a vadonban fogant és tartott példányok nem voltak felkészülve a hirtelen szabad életre, így az akció egyenesen állatkínzássá vált – a park végül visszatér az eredeti, zoo-formátumhoz. Ez jól mutatja, hogy a fogságos környezetből kiemelt állatokat hosszú távon felkészíteni sokkal nehezebb, mint gondolnánk.
Nem egyszerű a döntés
Összességében látható, hogy az állatkertekkel kapcsolatban mindkét nézőpontnak meglehetnek jogos érvei. A fajmegőrzést vállaló intézmények rámutathatnak sikertörténetekre és az oktatás fontosságára, miközben a vegán és állatjogi oldal a fogság eltávolít az állati természetes igényektől, és alapjában kifogásolja a látogatók szórakoztatására irányuló állathasználatot. Magyar és nemzetközi példák egyaránt jelzik, hogy az állatkerti programok nem automatikusan jók vagy rosszak, hanem nagyon sok múlik az egyes állatkert működésén, céljain és feltételein. Vannak olyan modern állatkertek, amelyek valóban a fajok utolsó menedékévé válnak (nemes tenyészprogramjaikban élen járnak), míg sajnos számos más helyen az állatok pusztán látványosságként vannak ketrecben a profitért.
Végső soron a kérdés megítélése nehéz, mert kompromisszumokkal teli. Mint Sós Endre összegezte: „Az ideális az lenne, ha állatkertek nélkül végezhetnénk a természetvédelmet, de a jelen helyzet erre nem ad lehetőséget.”. Ugyanakkor PETA és más aktivisták emlékeztetnek, hogy „az állatkertben minden állat a mi szórakoztatásunkra van bezárva”, és inkább a természetes élőhelyek támogatását javasolják a fajok megőrzésére. Ezek a nézőpontok ma közöttünk élnek, és egyértelmű „helyes” válasz nincs. A legésszerűbb talán az, ha intézményenként vizsgáljuk meg az állatkert valódi tevékenységét és célját: lehetnek olyan jól működő (akreditált) állatkertek, amelyek valóban a természet szolgálatában állnak, és olyanok is, amelyek inkább profit-orientált szórakoztató egységek. A döntés a látogatóé és a társadalomé, hogy hol húzzuk meg a határt.
