
Növényi tejek kisokosa – Melyik mire jó és miért szeretjük?
Tartalomjegyzék
ToggleMa már – szinte – minden bolt polcán találkozunk valamilyen növényi tejjel – legyen az zab, mandula, szója vagy épp kókusz. Egyre többen váltanak tejmentes alternatívákra, és nem csak a laktózérzékenyek, és mi, vegánok.
Számtalan oka van ennek. Sokan az ízűk miatt, környezetvédelmi, vagy etikai megfontolásból, és lehet egyre többen próbálják ki, mert a “tej se olyan, mint régen”. A lényeg, a lényeg, hogy a növényi tejek egyre népszerűbbek, és az áruk is – legalábbis a basic, saját márkás termékek – közelít a hagyományoshoz. (Bár nyilván nem azért, mert a növényi tejek ára csökken).
Szóval, a legnagyobb előnye a sok oldalúsága, hiszen ezerféle fajta közül választhatunk. Van zab, rizs, mandula, kókusz, szója, amelyek szinte bárhol vannak. De még ezen felül is van különböző fajta, mint például kesu, mogyoró, zöldborsó és blendek (vegyesek). Aztán ott vannak a különböző ízesítettek is, meg a barista verziók is. Cukormentes növényi tej, és cukrozott egyaránt. No meg most már számtalan olyan is van, amiknek az a célja, hogy minél jobban hasonlítsanak a rendes tejhez. Nem utolsó sorban, otthoni körülmények között egyszerűbb házi növényi tejt csinálni, mint rendeset. Legalábbis, ha nem jeleskedünk az állattartásban.
Ezzel szemben tejből van különböző zsírtartalmú, és slussz. Őszintén szólva, sose kedveltem a tej ízét, szóval lehet bármilyen fajta is a tej, passzoltam. Ha valakinek nem jön be mondjuk a zabtej, akkor ott a rizs, vagy a szója, vagy kókusz és így tovább.
De a különböző növényi tejek nem csak ízlés kérdése miatt fontosak. Ugyanis a tej íze viszonylag semleges, univerzális, addig a különböző növényi tejek elég markánsak lehetnek ahhoz, hogy ilyen-olyan írányba elvigye a különböző italokat és ételeket. Emellett a textúra se mindegy. A sűrűbb növényi tejek állaguk miatt jóval alkalmasabbak süteményekben a tej helyettesítésére.
Úgyhogy vessük is bele magunkat a nagy növényi tej talányba. Előre szólok, sok minden szubjektív lehet, mivel első sorban ízlés kérdése a dolog. Lesznek benne “márka” megjelenések, de semmiféle reklám nincs, csak a gyakorlati tapasztalataimat szeretném megosztani.
Népszerűbb növényi tej fajták
Kezdjük először legszembetűnőbb megkülönböztető jellel. Személyes tapasztalataim és utána járás alapján így tudnám jellemezni a különböző alapanyagból készült növényi tejeket általánosságban. Fontos kiemelni, hogy a különböző márkák között ég és föld lehet, illetve úgy tapasztaltam, hogy még márkán belül is ingadozhat a minőség.
Zabtej
Valószínűleg az egyik legelterjedtebb növényi tej a zabtej. Egyrészt olcsó, mindenhol elérhető, sokoldalú, elég sűrű a textúrája és az egyik legkörnyezetbarátabb megoldás. Az íze egész semleges, kicsit édeskésbe hajló, állaga viszonylag sűrű. Emiatt olyan sokoldalú. A zabtej kiváló kávéhoz, nem véletlen, hogy legtöbb barista tej alapja zab. Emellett sütéshez, főzéshez is kiválóan alkalmas. Például nálam a sima Lidl-es zabtej az alap, amit használni szoktam különböző szószokhoz, mártásokhoz ,mint a besamel.
Rizstej
A zabhoz hasonlóan, a rizstej is szinte mindenhol fellelhető és jó áron kapható. De nem emiatt szeretem a rizstejet, hanem azért mert természetes módon édes – hozzáadott cukor nélkül – is rendkívül édes, ami könnyedebb süteményekben, ahol a textura kevésbé fontos, kiválóan használható, és önmagában is finom. Viszont a rizstej kissé vizes, ami miatt nem mindenhez alkalmas. Például nem habosítható. Viszont aki alapból édesíti a kávét, és csak egy-két löttyintés tejet tesz bele, annak ideális lehet. Emellett müzlihez, zabpehelyhez, tejberizshez kiváló. Főzéshez se igen használnám, mivel egyrészt nagyon édes tud lenni, másrészt nem elég sűrű.
Illetve fontos megjegyezni, hogy a rizstej nem tartalmaz allergént, így mindenki – kivétel cukorbetegséggel küzdök – bátran fogyaszthatják.
Szójatej
A szójatej szintén egy igen elterjedt növényi tej, ami nem véletlen. Egyrészt, az egyik legolcsóbb és egyértelműen legfenntarthatóbb alternatíva. Másrészt íze viszonylag semleges – bár ez nagyban függ az adott márkától – és állaga rendkívül sűrű, ami ideálissá teszi szinte mindenhez. Például jól habosítható és az egyik legjobb alternatíva olyan receptekben, ahol a tej textúrája fontos, például palacsintában, illetve jól habosítható kávéhoz. Emellett tápanyagtartalma se elhanyagolható, bár ez nem olyan fontos.
Viszont egyben az egyik legmegosztóbb növényi tej is. Aminek egy része teljesen alaptalanul a szóját övező tévhitekből ered. Például a szójától nem fog “men boobs” nőni, nem az emberi fogyasztásra szánt szója miatt irtják az esőerdőket és így tovább. Erről korábbi cikkemben olvashatsz részletesen. Viszont az igaz, hogy van egy-két olyan szójatej fajta, ami kifejezetten “túl nyers” ízű, főleg a cukormentes változatok.
A Tescos kék sajátmárkás szójatej például kifejezetten jó. Palacsintához, szószokhoz (például besamel) az egyik legjobb.
Mandulatej
Ha van klasszikus a növényi tejek között, akkor az a mandulatej. Nem véletlen, hogy a mémgyártók is rendre a mandulát veszik elő. Őszintén szólva, én annyira nem vagyok oda érte. A legtöbb boltban kapható mandulatej elég semmilyen és ráadásul még vízes is. Persze magasabb árkategóriában vannak kifejezetten jók is, amik önmagukban egy élményt nyújtanak, de cserébe aranyáron is mérik őket sokszor.
De nem is emiatt mellőzöm a mandulatejet. A mandulatej a növényi tejek között az egyik legkevésbé környezetbarát megoldás – sőt, előfordulhat, hogy az ökológiai hatása még a tehéntejét is meghaladja. Ez főként a mandulatermesztés vízigénye és a monokultúrás gazdálkodás miatt van.
Felhasználásban hasonló a rizstejhez: hígabb állagú, nem túl krémes, és inkább hideg dolgokhoz illik – például müzlihez, zabkásához vagy turmixokhoz. A különbség annyi, hogy nem annyira édes, viszont van egy jellegzetes mandulás íze, ami egyes sütikhez, például almás vagy fahéjas desszertekhez jól passzolhat.

Kókusztej
A kókusztej jól hangzik, viszont az igazság az, hogy a legtöbb kókusztej híg és jellegtelen. Viszont vannak olyan kókusztejek – például az Alpro -, ami már önmagában egy igazi élményt nyújt. Érdemes tehát jobb minőségű kókusztej akciókra vadászni, mivel az olcsóbb verziók legtöbbször semmit sem adnak, csak valami vizes szmötyit, ami igazából pénzkidobás csak. A kókusztej felhasználása nagyjából megegyezik a rizstejjel, azzal a különbséggel, hogy ad neki egy extra, kókuszos ízt. Ami sokszor jól jöhet.
Fontos, megjegyezni, hogy itt nem a konzerves kókusztejről van szó, aminek a felhasználási módja nagyban eltér a dobozos, alternatív tejtől. Előbbi sütéshez, főzéshez ideális, főleg kiváló indiai és más ázsiai ételhez. Ezt a Lidl-ben, Aldiban tudjuk beszerezni a legkedvezőbb áron.
Egyéb növényi tejek
- Kesudiótej: Krémes, lágy, és enyhén édeskés. Sütibe, szószban remek, de simán csak magában is kellemes. Az ára viszont nem baráti, de akár otthon is elkészíthetjük.
- Zöldborsótej: Furán hangzik elsőre, csak akciósan mertem kipróbálni, de kellemes meglepetés volt. Kifejezetten semleges ízű, magas fehérjetartalmú és kiváló textúrával bír. Egyáltalán nem borsóízű (szerencsére), inkább hasonlít a szójához, viszont allergénmentes és tévhitek se övezik. Jó alternatíva, ha valaki a szóját vagy dióféléket kerüli.
- Mogyorótej Személyes kedvenc – enyhén pörkölt, karakteres íze van, szóval inkább amolyan nasi nálam, amit önmagában fogyasztok. Lidl-es sajátmárkás megfizethető és nem rossz, az Alpros isteni, csak húzós.
Ízesített növényi tejek
Van egy-két növényitej, amit érdemes elsősorban önmagában, vagy speckó receptekben felhasználni.
- Vaníliás növényi tejek: Kifejezetten üdítő élményt nyújtanak. Az Alpro vaníliás növényi teje igazából olyan, mint egy instant vegán madártej. A mandulás se rossz, de azért a szója jobb. A Rossmannak is volt, talán még van, vaníliás rizstej, ami kifejezetten jó.
- Kakaós tejek: Hasonlóan az előzőhöz, kifejezetten kellemesek. Szintén, – sajnos – az Alpro márkát tudnám kiemelni, illetve múltkor véletlenül kakaós zabtejet vettem az Aldiban és hihetetlen kellemes volt a meglepetés. Többről nem tudok nyilatkozni.
- Egyéb: Például – szintén Alpro – kis dobozos banános növényi tej kifejezetten finom.
Barista növényitej
Nem minden növényi tej jó választás, ha kávéba kerül. Sokuk túl vizes, nem habosodik, vagy egyszerűen nem áll össze a forró eszpresszóval – szétesik, kiválik, és az élmény sem az igazi. Éppen ezért születtek meg a barista verziók: sűrűbb, stabilabb növényi italok, amelyeket kifejezetten a kávéhoz hangoltak, hogy szépen habosodjanak, és ne vigyék el az ital ízvilágát. Legtöbbször ezek zab, szója, mandula alapúak, illetve blendek.
Bár én személy szerint nem szoktam tejjel inni a kávét, a feleségem lattéira eddig még soha nem érkezett panasz, ha valamelyik random barista növényitejből készült. Akár a Lidl, Rossmann vagy dm saját márkás barista itala kerül a csészébe, mind hozták az elvárt krémességet, és jól működtek a kávéval.

Milyen céllal keresel növényi tejet? Segítek választani!
Nem mindegy, hogy mire szeretnéd használni a növényi tejet. Egy jó cappuccinóhoz például más kell, mint mondjuk egy palacsintatésztába. Szóval itt egy kis gyorssegély: ha tudod, mire kell, máris könnyebb dolgod lesz a választásnál!
Növényi tejek főzéshez (szószok, curryk, levesek):
- Szójatej: Semleges ízű, jó választás a szószokhoz, currykhez, levesekhez, mivel nem befolyásolja az étel ízét. A sűrűbb állaga miatt jól krémesíti a fogásokat.
- Zabtej: Enyhén édes, krémes textúrával rendelkezik, ezért remekül passzol levesekhez, szószokhoz, vagy bármilyen ételhez, ahol lágyabb állagot szeretnél elérni. Az íze nem tolakodó, így könnyen beilleszthető sokféle ételbe.
- Kesudiótej: Gazdag, krémes állagú, ami kiváló választás a gazdag, sűrű szószokhoz, currykhez, vagy bármilyen ételhez, ahol extra krémességre van szükség. Enyhén diós ízével különlegessé teheti az ételeket.
- Rizstej: Az egyik legédesebb és könnyedebb növényi tej, amit inkább édes ételekhez, például tejberizshez ajánlok.
Növényi tejek sütéshez (édességek, péksütemények):
- Szójatej: Semleges ízű, stabil, így tökéletes választás piskótákhoz, muffinokhoz, palacsintákhoz. Sütés közben segít a tészta rugalmasságában és textúrájában.
- Zabtej: Krémes, enyhén édes, ezért ideális süteményekhez, palacsintákhoz, pitékhez. Eredmény lágy, puha tészta és lágy édeskés íz. Persze óhatatlanul is kell hozzáadott cukor, de talán nem annyi.
- Rizstej: Kellemesen enyhén édes, így segíthet az édességek természetes ízesítésében. Kiváló választás pitékhez, muffinokhoz, süteményekhez, ahol nem szeretnénk túlságosan domináns tejízt. A rizstej könnyedén emeli a tészta textúráját anélkül, hogy túl nehéz lenne.
- Kókusztej: Kókuszos édességekhez, például kókuszos piskótákhoz, sütikhez remekül passzol. Figyeljünk viszont arra, hogy a kókusztej túl vizes lehet, így érdemes olyan receptet választani, ahol a kókusz íze valóban kiemelkedhet, és ne a tejszerű állagot helyettesítse.
Növényi tejek kávéhoz:
- Barista tej: Kifejezetten kávézóhöz fejlesztett növényi tej, mely gazdagabb állagú és könnyen habosítható. Ideális választás cappuccinóhoz, lattéhoz vagy bármilyen habos kávéhoz.
- Szójatej: Semleges ízű és jól habosítható, így a klasszikus kávékhoz, például lattéhoz tökéletes választás. Jó tanács: ne cukormenteset válasszunk erre a célra.
- Zabtej: Enyhe, édes ízvilága miatt jól illik az édesebb kávéitalokhoz, például a ízesített lattékhoz vagy sima haboskávékhoz. Legtöbbet habosítani is lehett, és nem dominálja a kávé ízét.
- Rizstej: Ha csak enyhe édesítést és hígítást szeretnénk – habosíthatatlan -, hogy a kávé ne legyen olyan fekete, a rizstej kiváló választás.
- Mandulatej: Igazából hasonlóan a rizstejhez, szerintem csak arra jó, hogy ne feketén igyuk a kávét. Akkor jó, ha az se szeretnék, hogy édesebb legyen.
Növényi tejek reggeli müzlihez:
- Rizstej: Az enyhén édes íz miatt tökéletes választás, ha egy lágy, kicsit édesebb müzlit szeretnél. A rizstej jól illik a gyümölcsökkel, magvakkal.
- Zabtej: Kiválóan harmonizál a zabkásával, de igazából mindenféle reggeliző pehellyel. Mindkét opció pénztárcabarát.

Növényi tejek smoothie-hoz:
- Zabtej: Krémes, enyhén édes íz, jól passzol bogyós gyümölcsökhöz és zöld smoothie-khoz.
- Mandulatej: Enyhe, diós íz, tökéletes gyümölcsös smoothie-khoz.
- Szójatej: Semleges íz, jól harmonizál a gyümölcsökkel, proteinben gazdag italokhoz is jó választás.
- Kókusztej: Kókuszos íz, ideális trópusi gyümölcsökkel készült smoothie-khoz, de figyeljünk a vizes állagra.
- Rizstej: Enyhe édes íz, tökéletes természetes édességhez, könnyed, frissítő smoothie-khoz.
Csak úgy, magában, desszertnek
- Vaníliás szójatej: instant madártej, mást nem is kell hozzáfűzni.
- Mogyorótej: nagyon erőteljesen kijön az íze. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a pisztácia után a második kedvencem a mogyoró. Mindig alaposan rázzuk fel a növényitejes dobozt!
Növényi tejek összehasonlítása
Az itt látható értékek csak átlagos becslések, hiszen a pontos összetétel, azaz a növényi tej szénhidrát, fehérje, zsír és kalóriatartalma márkánként és változatonként jelentősen eltérhet. Egyes növényi tejek lehetnek hígabbak, dúsabbak, dúsítottabbak vagy teljesen natúrak – érdemes mindig elolvasni a csomagolást, főleg ha célzott tápanyagtartalomra törekszünk.
Növényi tej | Energia (kcal/100 ml) | Fehérje (g) | Zsír (g) | Szénhidrát (g) | Kalcium (mg) | B12 (µg) | Mire jó? |
Szójatej | 40 (33) | 3,3 (3,0) | 2,0 (1,9) | 2,5 (0,3) | ~120 | ~0,4 | Főzés, sütés |
Zabtej | 46 (40) | 1,0 (0,8) | 1,5 (1,4) | 6,7 (4,2) | ~120 | ~0,4 | Sütés, kávé |
Rizstej | 50 (40) | 0,3 (0,1) | 1,0 (1,0) | 10 (7,5) | ~120 | ~0,4 | Smoothie, müzli |
Mandulatej | 22 (13) | 0,5 (0,4) | 1,1 (1,1) | 1,0 (0,3) | ~120 | ~0,4 | Kávé, müzli |
Kókusztej (ital) | 24 (18) | 0,2 (0,1) | 1,0 (1,0) | 2,7 (0,9) | ~120 | ~0,4 | Desszert, curry |
Mogyorótej | 29 (22) | 0,4 (0,3) | 1,6 (1,5) | 0,8 (0,3) | ~120 | ~0,4 | Magában, müzli |
De akkor… melyik a legegészségesebb növényi tej?
Sokan egészséges alternatíva reményében váltanak növényi tejre, ezért felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik a legjobb, vagy legegészségesebb növényi tej. A helyzet az, hogy ha az ízesítetlen, hozzáadott cukormentes változatokat nézzük, akkor nincs drámai különbség közöttük. Mindegyiknek megvan a maga előnye, de az általános tápértékek csak kis mértékben térnek el.
A legtöbb növényi tejhez adnak hozzá kalciumot, B12-vitamint, D-vitamint és más ásványi anyagokat, így ezek szintje független attól, hogy rizs-, zab- vagy szójatejről van szó.
Szóval tény, hogy a szójatejnek valamivel magasabb a fehérjetartalma, és viszonylag alacsony a hüvelyesből készült növényi tej szénhidráttartalma, de lényegében ez nem egy olyan jelentős különbség, ami miatt egyértelműen azt mondhatnánk, hogy a legegészségesebb, vagy a legjobb növényi tej. Ha kerüljük a cukrozott és a sok hozzáadott dolgokkal rendelkező növényi tejeket – például a barista, vagy nemtejet -, akkor nem löhetünk nagyon mellé.

És a hagyományos tejnél egészségesebb a növényi tej?
Erre– mint szinte mindig – nem lehet egy egyszerű igennel , vagy nemmel válaszolni. Úgyhogy a legjobb, ha egy kicsit átnézzük a dolgokat.
Laktóz és allergének nélkül
A növényi tejek alapból tejmentesek, azaz nem tartalmaznak laktózt, így a laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatják. Emellett sok növényi tej (pl. rizs, zab, zöldborsó) allergénmentes, szemben a tehéntejjel, amely a tejfehérje-allergiásoknál gondot okozhat. Ez már egy erős plusz pont.
Koleszterin- és telített zsírmentes
A növényi tejek általában nem tartalmaznak koleszterint és csak minimális telített zsírt, míg a tehéntej esetében – főleg ha nem zsírszegény verzióról beszélünk – ezek jelen vannak. Ezért szív- és érrendszeri szempontból a növényi tejek előnyösebbek lehetnek.
Tápanyagok – változó
A tehéntejben természetesen megtalálható a kalcium, B12, D-vitamin, stb. – a növényi tejek viszont ezeket csak dúsítva tartalmazzák. Szóval, igazából ezekből a nélkülözhetetlen ásványi-anyagokból, ami miatt elvileg tejet iszunk, nagyjából azonos mennyiség van.
Továbbá tejet a növekvő szervezetnek szokták ajánlani, mivel sok benne a tápanyag. Nos, egy szójatej például fehérjében is gazdag, akárcsak a tehéntej, szóval itt sincs nagy különbség. Persze a többi növényi tej fehérjetartalma elhanyagolható, de igazából nem is nagyon van rá szükség. Cserébe zsírtartalma is elhanyagolható, ami pozitívum, lásd előző pont.
Hozzáadott cukor: figyelni kell!
Nem minden növényi tej egyformán “egészséges”, legalábbis az már kevésbé, amiben hozzáadott cukor van – amit sajnos sok gyártó előszeretettel használ. Ha fontos neked az egészségtudatosság, akkor érdemes a cukormentes, “unsweetened” verziókat keresni. Ez szerintem egyedül a szójatejnél lehet probléma.
Környezeti szempontból?
Igen, szinte minden növényi tej környezetbarátabb a tehéntejnél. A legjobb ebből a szempontból a zabtej, majd a szója, a rizs, és a végén kullog a mandula. De még a mandulánál is sokkal kisebb az ökolábnyoma, mint az állati eredetű tejnek. Szóval, ha a bolygó is számít – márpedig miért ne számítana – a növényi tejek egyértelmű nyertesek.
Végszó? Mindent összevetve a növényi tej a legjobb választás.